Egyébként sem szeretem őket így hívni, sokkal inkább szeretem azt mondani, hogy ezek a termékek serkentik az anyagcserémet, mert végül is ezért használom és ezért vannak mindig a polcon. De így az esküvő szervezés végső állomásában már szerencsére ott tartok, hogy a súlyommal és az alakommal érdemben nem kell foglalkoznom, illetve amit foglalkozok vele, az egyáltalán nem teher. Minden gördülékenyen megy, mert megszoktam, hogy edzek és jó dolgokat eszek kizárólag. Elhízás elleni szerek már nem igazán érdekelnek, néhány apróság azonban még hátra van. Így a köszönőajándékokat meg kell csinálnom mind a 100 vendégnek és hasonlók. Nem nagy dolgok külön-külön, de egyben nézve azért egyáltalán nem lesz egyszerű menet, szóval be kell osztanom az időmet.
Ezért tettem jól, hogy már az elején odafigyeltem az étkezésre és a megfelelő mozgás mennyiségre és nem hagytam magamat elkallódni. A sport és a jó ételek teljesen beépültek az életembe és ezért nincs szükségem arra, hogy Elhízás elleni szerek legyenek otthon. Olyan termékeket, amelyek az anyagcserét serkentik továbbra is használok, de ezek csak természetes, növényi szerek. A Prevenció Patika oldaláról szoktam őket rendelni és még nem csalódtam, sem az árat, sem pedig a termék minőségét illetően.
Nagyon szerencsésnek érzem magamat, hogy sikerült ezeket a dolgokat beépíteni a mindennapokba, ezért a prevenciopatika.hu-ról való rendelésem mindig csak a szükséges gyógynövényeket tartalmazza. Nem mindig volt ez így, de azok az idők már elmúltak. Annak idején innen rendeltem magamnak nikotin tapaszokat is, amikor a dohányzásról szoktam le. A plusz kilók persze akkor szaladtak fel rám, amiket az utóbbi időben szépen, lassan sikerült ledolgoznom a Prevenció Patika oldalán található termékek segítségével.
Érdemes időben elkezdeni erre is készülni, hogy amikor már az esküvőszervezés a vége felé jár, akkor ne kelljen mással foglalkozni, csak a boldog pillanatra való készüléssel. Elhízás elleni szerek pedig elég, hogyha azt ezt jóval megelőző időszakban vannak otthon.