Tavaly volt az esküvőm. A párommal 5 éve már együtt voltunk, mikor megkérte a kezem, nem volt kérdés, hogy igent mondok-e. Minden passzol nálunk, azóta is.
Az esküvő leszervezése elég bonyolult volt, tekintve, hogy én azt mondtam, hogy ezt akkor elintézzük, nem kell ehhez egy ember, aki rengeteg pénzért helyettünk szervezkedik. Nem volt nagy esküvő, nem is erről van szó. De én csomó mindent elfelejtettem, nem gondoltam volna, hogy ennyi mindenre figyelni kell. Ráadásul a türelem nem az erősségem, mire mindent leszerveztünk, azt hittem, hogy húsz évet öregedtem tőle.
A hely, a meghívottak, a meghívó, a ruha, cipő, smink, haj, dekoráció, zene, étel-ital, és még sorolhatnám estig. Ez azért nem piskóta. Én meg azt hittem, hogy simán összerakjuk majd az egészet és mindenki boldog lesz és jól érzi magát. Persze ezzel nem azt mondom, hogy túlidegeskedtünk volna az egészet. Egyáltalán nem. Mindketten úgy voltunk vele, hogy ez a mi napunk, rólunk kell, hogy szóljon, nem éri meg bármi miatt is idegeskedni. És ha valami balul sül el vagy éppen lesz egy kis szerencsétlenség? Akkor mi van? Összedől a világ? Rólunk fog írni a világsajtó? Nem éppen. Ráadásul elég időt is adtunk magunknak ahhoz, hogy le tudjuk szervezni.
A dolog inkább ott okozott nekünk nehézséget, hogy apróságok nem jutottak egyből eszünkbe, mint például a teríték, mit és miben szolgálnak majd fel, legyen-e ülésrend, vagy csak simán azt kellene kitalálni, hogy melyik asztalnál kik fognak ülni, aztán a többit majd eldöntik, és ilyesmi. A fejemben teljes káosz volt, mert egyik részről láttam, hogy millió kis puzzle-ből fog ez a nap összeállni, másrészről pedig inkább csak a nagyobb dolgokra koncentráltam elsősorban.
Még szerencse, hogy a legjobb barátok és a szülők besegítettek és néha-néha lecsekkolták, hogy mi az, ami már megvan és mi az,amit még el kell intézni. Az esküvő 40 fős volt, szabadtéri, letisztult színekkel, a dekoráció is fehér és bézs színű volt. Szóval a végére csak jól sült el minden.