Én ajánlottam polcrendszert az esküvőszervező ismerőseimnek

Két nagyon kedves ismerősömnek egy rendezvényszervező vállalkozása van. Már évek óta jól működik az üzlet, főleg esküvőkben utaznak egyébként. Néhány hónapja elhatározták, hogy bővíteni fogják a vállalkozást, és nyitnak egy másik, valamivel nagyobb helyet is, ahol be tudnak egy rendes raktárat rendezni, mert a mostani helyen, amit irodának használnak, nincs raktár, és az évek alatt felhalmozódott kellékeket kvázi otthon tartják, garázsban, spájzban, meg ahol épp elfért.

Mivel én is nemrég bővítettem a vállalkozásom, és pont egy új irodát nyitottam – én kézműves termékek forgalmazásával foglalkozom −, engem kértek meg, vagyis hát inkább kérdeztek, hogy esetleg tudnék-e segíteni, van-e valami tippem, hogyan rendezzék be a raktárat. Én mondtam, hogy persze, szívesen, és ajánlottam nekik a rackinglog.hu oldalt, ahonnan én is rendeltem a polcokat az új üzletbe.

Kriszta és Dani is nagyon meg volt elégedve a rackinglog.hu oldallal, és az ezt üzemeltető vállalkozással. Miután sikerült eldönteni, hol fognak helyiséget bérelni az új üzletnek, és sikerült a tulajdonossal megegyezniük, elkezdték megtervezni a helyet. Miután eldöntötték, pontosan hol is lesz a raktárhelyiség, alaposan utána olvastak az általam linkelt oldalon (rackinglog.hu), hogy milyen polcrendszer lesz nekik megfelelő az igényeik szempontjából, aztán ajánlatot kértek a cégtől, miután sikerült dönteni.

Nagyon boldog voltam, mikor Dani nagy örömmel hívott fel, hogy elújságolja: teljesen meg van elégedve a céggel, amit ajánlottam nekik. A szolgáltatásuk valami hibátlan, nemcsak a termékkel, azaz a kapott polcokkal voltak megelégedve, hanem a weboldaltól kezdve a rendelés menetéig mindennel.

Emlékszem, én is teljesen el voltam ragadtatva attól, hogy miután árajánlatot kértem, nem csupán hozzám vágtak egy számot, hanem időpontot egyeztettünk, és egy nagyon kedves kollégájuk kiszállt a helyszínre személyesen, hogy megbeszéljük az igényeimet, felmérte a terepet, segített eldönteni, hogy pontosan mi hogy legyen. Miután ebben dűlőre jutottunk, a tényleges tervezés és ajánlattétel csak ezután következett. Nekem nagyon tetszett, hogy ennyire az én igényeimnek megfelelően akarták elkészíteni a polcokat, látszott rajtuk, hogy ténylegesen odafigyelnek a vevőikre. Ugyanúgy a kiszállítást sem zárták le annyival, hogy ledobták a polcokat a bejáratom előtt: szintén személyesen szerelték be szakemberek.

Ezek után gondolom nem is csoda, ha bátran mertem ajánlani a Krisztáéknak, hogyha polc, akkor csakis a RackingLog! Nyilván nem is számítottam másra, de ők sem csalódtak bennük, így most már egyre többen ajánljuk az ismerőseinknek sok szeretettel, hogy nyugodtan forduljanak ide segítségért, ha átépítik a raktárukat, épp újat terveznek vagy esetleg a lakásukban akarnak megbízható polcrendszert.