A most már férjem 2 évvel ezelőtt nyáron eljegyzett, tavaly pedig meg is tartottuk az eljegyzési ünnepséget. Ebben az évben került sor az esküvőnkre, ami bizony nem kis szervezőmunkát igényelt. Mivel igyekeztünk minél költséghatékonyabban megoldani a teendőink lebonyolítását, mindent én magam és a vőlegényem intéztünk el. Nem volt egyszerű dolgunk, mert az esküvőszervezés mellett felelőtlen módon belevágtunk egy házfelújítási projektbe is. Nagyon kecsegtető ajánlatot kaptunk, így nem hagyhattuk ki. Úgy gondoltuk, elbírjuk ezt is, de azért megvívtuk a magunk harcait.
Azt tudtuk már a házfelújítás kezdetekor, hogy szeretnénk a házunkra napelemes rendszert. Úgy döntöttünk, hogy megkíméljük magunkat a későbbi nyűglődéstől, és inkább az elején túlesünk rajta, azután pedig sokkal könnyebb lesz. Megtudtuk, hogy van egy olyan lehetőség, hogy pályázzunk napelemes rendszerre. Azonban ez nem a hagyományos értelemben vett pályázat, amit a hétköznapokból ismerhetünk. Ez tulajdonképpen egy 0% THM-es hitel. Az a célja, hogy növelje a lakosságban a hajlandóságot a korszerűbb energiafelhasználási módszerek iránt. Különlegessége, hogy nem kell többet visszafizetni, mint amennyit felvettünk, ezzel is növelve a potenciális ügyfelekben a bizalmat. Azt hiszem, sokunknak van rossz élménye a hitelekkel kapcsolatban, ezek az élmények pedig sokszor elriasztanak bennünket olyan lehetőségektől, amelyeket egyébként megérné kihasználni. Mint például a napelemek pályázat esetében.
Egyes esetekben a futamidő eltérő lehet, de nem lehet több egyik esetben sem, mint 20 év. Mivel a beüzemeléstől kezdve tapasztalhatják már az ügyfelek a napelemek áldásos hatásait, onnantól kezdve a megtérülés attól függ, hogy mennyi a futamidő. Természetesen nem minden fekete és fehér, így ez a lépés is nagy megfontolást igényel. Hiszen a napelemes rendszerekbe történő befektetés sajnos nem kis költséggel jár, és bizony hosszútávra szól. Mert ezt az összeget nem egy, hanem több részletben fizeti ki az ember, valószínűleg hosszú évekig. Éppen ezért nem mindegy, hogy anyagilag meg tudnak-e ezzel birkózni vagy sem.
Azonban vannak feltételek is, amiknek meg kell felelni. Hiszen nem lehet azt, hogy boldog – boldogtalan megkapja a támogatást. Ilyen például többek között az is, hogy az igénylőnek tulajdont vagy résztulajdont kell gyakorolnia a korszerűsített épület felett. A legfontosabb, hogy nagykorúnak, illetve cselekvőképesnek kell lennie az illetőnek, továbbá ennek az épületnek az állandó vagy ideiglenes lakhelyének kell lennie. A feltételek mellett vannak kizáró okok is, amelyek fennállása esetén nem lehetséges a támogatás igénybevétele. Ilyen az, hogy ha a jövedelem nem fedezi a törlesztőrészletet vagy például, ha mesterségesen teremtette meg az igénylő a hitel feltételeit.
Szerencsére mi a feltételeket teljesíteni tudtuk, és kizáró okok sem álltak fenn. Sikeresen lezajlott a procedúra, és megkaptuk a kölcsönt, amelynek két határértéke volt, és ez a kettő között számíthattunk támogatási összegre. A legmagasabb 10 000 000 Ft volt, a legalacsonyabb pedig 500 000 Ft. Bár nem volt túl stresszmentes, de az esküvőt és a házfelújítást is átvészeltük úgy, hogy közben igyekeztünk mindkettőnek a pozitív oldalát nézni, és ilyen esetekben még nagyon fontos az is, hogy minden nehézséget humorral kezeljen az ember. Utólag semmit sem bántunk meg, de azért ha bárki kérdezi, mi azt javasoljuk, hogy ezt a két dolgot máskor, más időben csinálják!