A párommal hétvégén fogjuk tartani az esküvőnket. Úgy gondoltuk, egyszerűbb, költségkímélőbb (plusz még vagy öt kilométer hasonlóan hangzatos jelző) lesz, ha magunknak szervezzük meg a lagzit, ráadásul a saját hátsó kertünkben.
Mondanom sem kell, hogy az elmúlt fél évben rájöttünk, nem véletlenül csinálják ezt profi esküvőszervezők. Kiderült ugyanis, hogy ilyen nélkül nincs nagyobb szívás, mint megszervezni egy esküvőt.
Persze álltuk a sarat, és végül minden tökéletesen sikerült. Legalábbis azt hittük, amikor is tegnap eldugult a lefolyó itthon. Így egész biztosan nem lehet vendégeket fogadni, úgyhogy azt hiszem, nagyon kikészültem. A párom viszont hősiesen küzdött a hatalmas mennyiségű ősz hajszál árán megszervezett nagy napunk összehozásán.
Most úgy néz ki, sikerült is megoldást találnia. Facebookra kiírta, hogy nagyon nagyon gyorsan kéne neki olyan duguláselhárító szakember, aki ki tud jönni hétvégéig. Az egyik ismerőse ajánlotta a https://vizgazfutesszerelo24.hu weboldalt. Bennem pedig feléledt a remény, úgyhogy azonnal rákerestem.
Profi szakemberek és gyors kiszállás
A https://vizgazfutesszerelo24.hu – ez mondjuk a nevéből elég könnyen kitalálható – víz-, gáz- és fűtésszerelés problémaköréhez kapcsolódó munkák elvégzését vállaló szakemberekkel dolgozik. Emellett pedig – és emiatt ajánlották nekünk – duguláselhárítással is foglalkoznak.
A weboldalukra “belépve” az ember rögtön érzi: itt aztán jó kezek között van. Nem tudom, miért, de valahogy árad az oldalból a szakmaiság. A megjelenítése egyszerű és letisztult. Minden információ könnyen, bárki számára érthető módon van megfogalmazva, és átláthatóan van tálalva.
A linket beírva rögtön azzal találjuk szembe magunkat, hogy az oldal csak olyan szakemberekkel dolgozik, akiknek van víz-, gáz- vagy fűtésszerelés területén szerzett tapasztalata. Így az általuk elvállalt munkákat több, mint harminc év releváns szakmai tapasztalattal megtámogatva végzik el, ami mindenképp nagyon biztató. Ráadásul mivel valóban szerelő végzettséggel rendelkező, profi szakembereket küldenek, nem kell félnünk attól, hogy amit megszereltek, másnapra szétesik. Ha pedig mégis véletlenül ez történne, az oldal munkatársai az általuk elvégzett munkára garanciát is vállalnak.
A szakemberek számos különböző munkát vállalnak el, amelyek a víz-, a gáz- vagy a fűtésrendszerhez kapcsolódnak. Profiljukban a készülékek cseréjétől és karbantartásától kezdve csatornarendszerek kiépítéséig rengeteg minden szerepel. Ha pontosabban tájékozódni szeretnél arról, hogy például gázszerelésen belül milyen munkákat vállalnak el, az oldal “Gázszerelés” fülére kattintva megteheted ezt, ugyanis nagyon pontosan leírnak mindent.
Fontos még, hogy sajnos csak akkor tudod igénybe venni a https://vizgazfutesszerelo24.hu szolgáltatásait, ha budapesti vagy Pest megyei vagy, ugyanis csak itt vállalnak munkákat. Az viszont jó hír lehet, hogy Budapest és Pest megye egész területén állnak a szolgálatodra.Így nem kell félned, ha valami eldugottabb helyen élsz, ahová sok szaki nem hajlandó kiszállni.
A https://vizgazfutesszerelo24.hu akár azonnal tárcsázható
A weboldal címének egyik részét tehát megfejtettük: szakembereik szinte minden problémát meg tudnak oldani, ami a víz-, a gáz- vagy a fűtésszerelés témakörébe tartozik.
De mit jelent vajon a 24?
Nos… Ez az egyik legkirályabb dolog ebben a weboldalban, ami valószínűleg a mi problémánkat is megoldja majd. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a https://vizgazfutesszerelo24.hu oldalnak 24 órában – VAGYIS EGÉSZ NAP – működő és hívható diszpécserszolgálata van. Ennek az elérhetősége hamar megtalálható az oldalon, így sürgős probléma esetén akár azonnal telefonálhatunk is. A segítség pedig már egy órán belül nálunk lehet.
Ráadásul attól sem kell félned, hogy nem tudod megfelelően körülírni a fennálló problémát a telefonban. Ez ugyanis tulajdonképpen nem is a te dolgod, hanem a telefonos ügyintézőé. Ugyanis ő az adatok felvételének folyamatában minden olyan kérdést feltesz neked, amivel a szakemberek könnyűszerrel – és ami még fontosabb: a lehető legpontosabb módon – meg tudják határozni, milyen segítségre van szükséged.
Ezt nyújtja a https://vizgazfutesszerelo24.hu, ha egy makacs dugulás elhárításáról van szó
Mint említettem, szakemberein keresztül a https://vizgazfutesszerelo24.hu rengeteg karbantartási, szerelési és kiépítési munka elvégzését be tudja vállalni. Nekünk duguláselhárítás kellett, így annak néztem utána részletesebben, milyen infók olvashatók a “Duguláselhárítás” fülre kattintva.
Az oldal először is figyelmeztet rá, hogy napjainkban kétféle szakemberrel találkozhatsz. Az egyik az a típus, aki ugyan nem végzett duguláselhárításhoz szükséges képzést, de olvasott pár netes cikket, vagy megnézett néhány YouTube-os videót, megvett pár készüléket valamelyik barkácsáruházban, és segít. Már ameddig nem találkozik valami nagyobb dugulással, amit ezekkel a módszerekkel nem tud megoldani.
A https://vizgazfutesszerelo24.hu azonban büszke arra, hogy nem ilyen szerelőkkel dolgozik. Náluk ugyanis csak és kizárólag képzett, a duguláselhárításhoz valóban értő szerelők kezeibe kerülhetsz.
Ezen kívül megismerkedhetünk azokkal a feladattípusokkal is, amiket a duguláselhárításon belül vállalnak. Ezek egyébként a következők: WC dugulás, csatornatisztítás és lefolyótisztítás.
Ezután elolvashatjuk azokat a kérdéseket, amelyeket biztosan meg fog kérdezni az ügyintéző a telefonban. Ez pedig hatalmas segítség abban, hogy ne habogjunk összevissza. Az, hogy ilyen infókat is kiraknak, szerintem azt mutatja, a https://vizgazfutesszerelo24.hu tényleg meg szeretné oldani a problémánkat, méghozzá a lehető leggyorsabban.
Az oldalról azt is megtudhatjuk, pontosan milyen módszerekkel, milyen eszközöket használva próbálják majd megoldani bajunkat a duguláselhárító szakemberek, sőt, az is le van írva, mi történik akkor, ha már ők sem tudnak segíteni.
A házi praktikákkal csak óvatosan
A https://vizgazfutesszerelo24.hu nem csak egyszerűen szolgáltatást kínál, hanem számos információt is közöl oldalán. Ez pedig csak erősíti azt az érzést, hogy ez valóban egy szakmai szempontból hozzáértő csapat. Ráadásul nem is csak abban segítenek, hogy megoldják az aktuális problémát, hanem figyelmeztetnek, mit ne tegyél, ha nem akarsz nagyobb bajt.
A duguláselhárítással foglalkozó aloldalukról például megtudhatjuk, az otthoni recept alapján összekotyvasztott, házi duguláselhárító szer csak ronthat a problémán. Mint megtudtam, ezek nagy része ugyanis azon az elven működik, hogy a dugulást valami zsíros cumó okozza (pedig a WC pusztán a sok papírtól is eldugulhat, írják szintén az oldalon), amit lúgos vegyszerekkel tudunk semlegesíteni. Azonban – és ezt a szakemberek sok esetben maguk is látták már – a lúg sokszor nem feloldja, hanem épp hogy kemény dugóvá változtatja a zsírt. Ezt a dugulást pedig hagyományos módszerekkel már szinte lehetetlen kezelni.
Arra is felhívják a figyelmünket, hogy a barkácsboltokban pár ezer forintért megvásárolható duguláselhárító eszközökkel sem árt óvatosnak lenni. Nem megfelelő, szakmai tapasztalattal nem megtámogatott használat esetén ugyanis a viszonylag olcsón megvásárolható eszköz akár több százezres nagyságrendű összegig is feltornázhatja az amúgy egyszerű dugulásunkat. A legjobb, amit tehetünk, tehát az, hogy szakember segítségét kérjük, és amíg ő nem érkezik meg, addig nem próbálunk meg egyedül megbirkózni egy eldugult lefolyóval vagy WC-vel.
Azt hiszem, én is megfogadom az oldal tanácsait, és inkább telefonálok. Az olvasottak alapján ha van egy valami, ami nehezebben kivitelezhető, mint egy otthoni esküvő tökéletes megszervezése, akkor az csakis a duguláselhárítás lehet.