Azt gondoltam, hogy milyen jó ötlet lesz az, ha én magam szervezem meg az esküvőmet!
Ez volt életem egyik legnagyobb tévedése! Ha visszamehetnék az időben, akkor lebeszélném magam erről.
De kezdjük az elején, mikor úgy döntöttem, hogy nem veszem igénybe egy esküvőszervező segítségét. Úgy voltam vele, hogy a saját elképzeléseimet úgyis én magam fogom tudni a leginkább átültetni a valóságba. Az sem mellékes szempont, hogy így azért elég szép összeget is megspórolhatok, hiszen egy esküvőszervezőnek a szolgáltatása bizony nem kerül kevés pénzbe.
A gyakorlatban azonban ez már nem működött olyan jól. Egyik üzletből rohantam a másikba, miközben folyamatosan beszéltem valakivel az esküvővel kapcsolatban.
Stresszes volt az egész, ami aztán igazán nem hiányzott az esküvőm előtt. Ráadásul a lábam is iszonyatosan elkezdett fájni a sok rohanástól, mert a cipőm úgy látszik nem volt elég kényelmes. Rendeltem is másnap egy komfortosabb lábbelit, hogy legalább ezt a gondomat letudjam, ami a saját esküvőmnek a megszervezésével jár.
Az egyik barátnőm javaslatára fellátogattam a cipomarket.hu internetes áruházára, ahol csak jó ideig ámultam azon, hogy micsoda komoly választék is található itt. A mennyiség mellett azonban van itt egy másik nagyon fontos elv, ami itt érvényesül: a minőség.
Végül úgy döntöttem, hogy egy s. oliver cipő lesz, amit innen ki fogok választani, de ezen kívül még rengeteg más márkát is megtalálhatunk itt.
A célom elsősorban az volt, hogy valamilyen kényelmes, rugalmas cipőt találjak magamnak, amiben bevállalhatom a rohanósabb napokat is anélkül, hogy fájlalnám a lábamat.
Ezekből a típusokból több is megtalálható volt az online áruházukban. Elsőre arra gondoltam, hogy valamilyen fehér színűt fogok kiválasztani, de végül egy fekete darab mellett döntöttem, mert azon kevésbé látszik, ha koszolódik.
Az általam választott cipőben az volt az igazán tuti, hogy nem csak komfortos volt, de még designos is. Mikor felvettem, olyan érzésem volt, mintha nem is lenne a lábamon semmi. Az első pár lépésnél már biztos voltam benne, hogy életem legjobb lábbelijét sikerült most megrendelnem. Ebben aztán tényleg egész nap lehet sétálni.
Ez a cipő még akkor is bőven megérte volna nekem, ha nincs rá több mint 21%-os kedvezmény rá. Egyébként elsőre nem is akartam elhinni, hogy itt ekkora árengedmények is léteznek, pedig ez a valóság. Vannak olyan termékek, ahol még ennél is jelentősebb engedményeket találhatunk, szóval itt tényleg érdemes jól körülnézni. Máshol egészen biztos nem tudtam volna ennyire kedvező összegért vásárolni egy s. oliver cipőt magamnak.
A weboldalról is érdemes beszélni, mert az itteni termékekhez hasonlóan ez is igazán minőségi. A minőség alatt azt értem, hogy átlátható és egyértelmű rajta a navigálás. Itt minden fontos funkció szem előtt van, így nem kell azokat keresni.
Például az oldal felső részén ott vannak rögtön a szállítási információk, ami az egyik legelső dolog volt, amit itt elolvastam, hiszen ez fontos.
A csomagok átvétele két módon történhet meg: házhozszállítással vagy egy csomagátvevő hely segítségével. Mindkét megoldást megbízható partneren intézik, akikben megbízhatunk. Abban az esetben, ha a vásárlási összeg meghalad egy bizonyos határt, akkor a szállítási díjat nem is kell kifizetnünk. Ennek a pontos részleteit a weboldalon is megtalálhatjuk.
Nálam annyira bevált az itt megvásárolt cipő, hogy már a regisztrációmat is elvégeztem az oldalon, így a jövőben a vásárlásaim egyszerűbbé fognak válni.